Ik ben Nóri, Ik kom uit Hungary.

Kamile és Neslihan, a török lakótársak

Ádámmal a kortrijki vasútállomáson

Ma elkezdődtek a hollandóráink. 60an vagyunk, 3 csoportban megy a tanítás. A mi csoportunk vezetője a 23 éves Charlotte, aki a nap folyamán legalább 5ször bocsánatot kért, amiért csapnivaló az angoltudása. A nap elején még nagyon élveztük a betűk tanulását, melyik hangot hogyan kell kiejteni, de pár óra elteltével már nem tűnt mindez olyan érdekfeszítőnek. Jól haladunk, és Charlotte megígérte, hogy holnap már nem lesz ilyen unalmas, de a kezdeti nehézségeken túl kell esnünk. Ma már alakultak a barátságok, egyre többet beszélünk angolul, bár még a magyar különítmény sokat kommunikál az anyanyelvén.
A tanítás végére mindenki ásítozott, de azért még kimentünk az udvarra, hogy megtudjuk, kit hogy hívnak, honnan jött.
Heten indultunk vissza Torhoutba, de a vasútállomáson elvesztettük Martint, ugyanis ő elment a korábbi vonattal, amíg mi a jegyeket intéztük. Így a menetrend szerinti fél órás várakozás alatt (ami kicsit hosszabb lett, mert bár a belga vonatok nem késnek, ennek sikerült 10 percet összehoznia) végre sikerült összebarátkoznunk a török lányokkal, illetve a spanyol sráccal, Diegoval, aki nem a mi szállásunkon, de Torhoutban lakik. Közösen elmentünk a Colruytba, majd Diego ötletétől vezérelve elkötöttünk egy bevásárlókocsit (engedélyt kaptunk rá, és Diego még ma visszaviszi, de lehet, hogy csak holnap). Mire hazaértünk, már fél 8 volt, így Ádámmal gyorsan vacsit főztünk, ami annyit tesz, hogy fél 10re el is készültünk :D, majd a szokásos esti fecsegés után mindenki elvonult a saját felségterületére.

Itt tartunk most. A bevásárlókocsis hazaút alatt kezdtem el érezni azt, hogy miről is szól az Erasmusos érzés. Hiába volt ott 3 magyar, 2 török, és egy spanyol, mégsem használtuk a saját nyelvünket, mindenki az angollal próbálkozott.




Nos, ennyi volt a mese mára, zárul Nóri kicsi szája, megyek egyet fürdeni, majd egy mélyet aludni.

A mai vacsi: currys csirke rizzsel