Szokom, szököm?!

Nyugi, erről szó sincs, jó itthon.
Bő egy hete, hogy otthagytam Belgiumot, azóta lassan, de biztosan visszaszoktatom magamat az itthoni dolgokhoz. Az emberek magyarul beszélnek körülöttem, a boltokban zsemlét, kolbászt, tejfölt, Túró Rudit, Tibi csoki, Balaton szeletet és pálinkát árulnak, teszik mindezt olyan magyar címkével ellátva, amelyeken sok-sok 0 és 9-es áll az árak végén. Mindemellett a buszok soha nem akkor érkeznek a megállóba, amikor ideje lenne. Ha korán kimegyek, késik, ha kiszámolóm az időt, azaz csupán 5 perccel érek menetidő előtt a megállóba, akkor 10 perccel korábban elhúz a négysávoson. De nem csak ezt kell megszokni a közlekedésben, nagyon óvatosan lépek le az úttestre, mert itthon nem állnak meg az autók a gyalogosok láttán :)
Sok ismerőssel sikerült találkoznom, az edzések alkalmával a régről ismert izomláz is visszatért. Kaposvárra is lekerültem pár órára a héten, a legfontosabb dolgokat sikerült elintézni, koliszobát elfoglaltam. Most nem az Újkoliba kerültem, a Csukásban kaptam szállást. Jó helyem lesz, közel a barátokhoz, és a szauna is közel van :D
A péntek esték is visszaállnak a megszokott kerékvágásba, edzés után irány az Íródeák, az elmúlt időszak eseményeinek kibeszélése egy tea, vagy turmix mellett :D
A hazatérést frizuraváltással tettem emlékezetessé. Nem nagy átalakítás, de azért megjárja.
Tehát szokom, de szökni nem készülök. Egyelőre :D

Visszatérés

A pénteki párizsozás után nagy munka várt rám. Össze kellett pakolni az 5 hónap alatt felgyülemlett holmimat. A falakról eltüntetni a képeslapokat, az apróságokat, amiktől nóris volt a szoba. Összepakolni, felmérni, hogy mi az ami befér a csomagokba, és mi az, ami nem. Nem sikerült mindent elrendezni, így reggelre is maradt még tennivaló.
Este nehezen aludtam el. Nem éreztem magaménak a szobát. A csupasz falak, az előkerült bőröndök elidegenítették az egészet.
A szombat nagyon gyorsan telt el. Reggel minden bekerült a táskákba, majd irány a Városháza, hogy kijelentkezzek, majd a Colruyt. Utolsó ingyen waffel és kávé, csokivásárlás. Hazaérve a hír, hogy túlsúlyos az egyik bőrönd... Átcsoportosítás, a frissen vásárolt dolgok elpakolása. A török lányok maradtak már csak a házban, tőlük is elbúcsúztunk. Megegyeztünk, hogy ez nem "Good bye" hanem "See you". Mindenkivel így köszöntünk el. Aztán meglátjuk mit hoz a jövő, kivel találkozunk még. Az utolsó pillanatban megérkezett Gerard, a háztulaj, leellenőrizte a szobákat, és kivitt minket az állomásra. Kortrijkban hármasunk kiegészült a Magdalenastraat magyar lányaival és Ádival. Jól jött, hogy három fiú is volt a csapatban, nagyon megkönnyítették a vonatra fel- és leszállást.
Már elkezdtük a nosztalgiázást, pedig még véget sem ért az Erasmus. A reptéren elbúcsúztunk Áditól, de előtte még megtudtuk tőle, pontosabban anyukájától, hogy a gépünk fél órás késéssel indult Pestről.
A kapukon belül még találkoztunk a Dóri-Zita-Levi-Tomi-Isti csapattal. Hallottuk egy másik csoport beszélgetését, akik szintén Erasmusról készültek hazatérni.
50 perc késéssel, de végül elindultunk. Már vártam a repülést, hiszen sosem utaztam még repülőn, de furcsamód nem volt bennem semmi félelem, inkább kíváncsiság. A felszállás nagyon tetszett, tiszta hullámvasút volt :D. Sima utunk volt, az erős hátszélnek köszönhetően 1,5 óra alatt meg is érkeztünk. A landolás közben mindenkinek bedugult a füle, ami vicces volt, mert mindenki orr befogva fújta a levegőt, rágózott, ásítozott, hogy a kellemetlen érzést megszüntesse. A földön vártak a buszok, amikre felszállva vártunk 5 percet, hogy a kb. 100 méteres távon bevigyenek a reptérre. Csomagvárás, a többi csomagot látva izgalom, hogy milyen állapotban látom viszont a söröket, majd a megnyugvás, hogy semmi nem tört el. Még mielőtt kimentünk a fogadóbizottságok elé elbúcsúztunk egymástól.
A reptérről kiérve havazás fogadott. Belgiumban az eső esett. Itt a hó. Első változás megvan :D
A taxi Buda Tomi személyében előállt.  Mire felfogtam, és kezdtem elfogadni, hogy Magyarországon vagyok, már el is haladtunk a veszprémi Tesco mellett, jött a Hotel, a Sport, és már kanyarodtunk is Pusztára. Még egy kanyar, aztán még egy és már meg is álltunk a ház előtt.
Anyu a megbeszélt karfiollevessel és rakott krumplival várt :D A legújabb élményekről beszámoló, majd irány a szobám. A plüss kutyám egy száll virággal a mancsai között várt, egy kis csokor az ágy mellett, csoki az asztalon. Már megérte elmenni :D Felfedeztem a terepet. Fényképek a falon, apró csetreszek mindenhol. Hazaértem.
150 nap. Ennyi idő telt el azóta, hogy kitettem a lábam a ház ajtaján. Nagyon régen volt, mégis mintha tegnap lett volna.
Ma reggel már a saját ágyamban ébredtem. Családozás, nagy vasárnapi ebéd, és kezdődik a látogatás. Ma nálunk volt fogadás, holnap én megyek házhoz :D. Pötyi jött elsőként, majd Isti. Érdekes az élet. Fél év után hazaértem, ő pedig most megy el egy hosszabb időre az országból.


Az Erasmus véget ért, de a blogot nem zárom le. Még lesz sok dolog, ami ehhez az élményhez tartozik, és azokat is szeretném majd ide gyűjteni. Az biztos, hogy mostantól ritkulnak a bejegyzések, de nem szűnnek meg. Aztán ki tudja mit hoz a jövő, merre keveredek, miről fogok írni :D

Expresszturizmus

Az elmúlt héten sok minden történt. Turizmus gyorsvonaton, hihetetlen sebességgel, mindenből megnéztünk egy picit.
Hétfőn Brüsszelt néztük meg. Az idő kegyes volt hozzánk, szép időben sétálgathattunk a fővárosban. Hiába volt ez már a sokadik alkalmam a városban, most is találtam olyan helyeket, nevezetességeket, amelyeket eddig nem láttam. A nap végén elnéztünk Bruggebe, hogy láthassuk sötétben is az Erőszakik búvóhelyét.
Kedden vizsgára kellett készülnöm, Dávidnak pedig dolgoznia, így otthon maradtunk. Délután Kortrijkba mentem, hogy az utolsó vizsgán is túl legyek. Azt kell mondanom, hogy igazi csapatmunka volt a spanyol vizsga. Azt láttuk, hogy már Tine, a tanárunk érzi magát kicsit kényelmetlenül, hogy folyamatosan beszélünk, de nem szólt ránk, sőt! Csokival serkentette az agyunkat. Bár lehet, csak azért kaptuk a nasit, hogy addig is csendben legyünk.
Szerdán elsőként Antwerpenbe mentünk. Sajnos az időjárás ellenünk fordult, így a török pizzázás és rövid nézelődés után a vasútállomáshoz indultunk. Itt ért egy meglepetés. Az amszterdami járatot törülték... Így egy órát vártunk, majd indulhattunk Hollandiába.

Rotterdamban leszálltunk egy kis időre, hogy bejárhassuk a város belvárosát, majd vissza a vonatokhoz, és irány a holland főváros. Már a vonaton sikerült találnunk valakit, aki segítséget nyújtott a hotel felé vezető úttal kapcsolatban. Az eső miatt villamossal tettük meg az utat. Gyors vacsi után megkerestük a szállást. Tipikusan az a hotel, ami az átutazókat várja. A szoba fele az ágy, a másik felét pedig az opálos üvegű vizesblokk foglalta el, aminek egy ajtaja volt, amivel zárhattad a zuhanykabint, vagy a teljes fürdőszobát.

És a végére egy kép az Európai Parlament elől: szegény országot még az ág is húzza...

Reggel bevásároltunk, majd felfedezőtúrára indultunk. Múzeumnegyed, Virágpiac, Dam. Hazafelé ismét benéztünk Bruggebe, hogy utolsó pillantást vethessünk a mesebeli városkára.
Pénteken korai kelés után indultunk Párizsba. A jó idő visszatért, így kényelmesen jártuk végig a nevezetességeket.
Hihetetlen mennyi mindent bele lehet sűríteni néhány napba. Nem igaz?

"Bidióz", Bátyus, Brugge, BB Buli

Röpke két óra alvás után készen álltam arra, hogy iskolába menjek. Délelőtt a lettek és a Laia, Rania, Diego prezentált. Előbbiek az iskola hierarchiájáról, utóbbiak a nyelvtanulás fontosságáról. Ebéd után bemutattuk a videókat, vagy ahogy Diego mondja "bidióz". Sajnos a tieltiek nem csinálták meg, így csak a 3 torhouti bemutatkozás lett levetítve.
Óra után még csináltunk egy közös képet a nagy csapatról :).
Kivételesen nem hazafelé indultam, hanem Charleroira. A vasútállomáson futottam össze utolsó vendégemmel, Dáviddal. Minden vonat időben jött, sikerült mindenhol átszállnunk, így gyorsan hazaértünk.

Bodzaszörp és meggy, csak ez kell a bulihoz :D

Tegnap először bevásároltunk, majd az oostendi tengerpart és Brugge. Gyönyörű időnk volt, szinte tavasz volt a parton. Bruggeben rengetegen voltak. A főtéren láttunk cserkészlányokat, akik azzal mulattatták a turistákat, hogy egy-egy ázsiai városnéző mögé beálltak libasorban 9-10-en, követték, és minden mozdulatát utánozták. Ha lebuktak, új áldozatot kerestek.
Este nálunk gyűltünk össze, hogy alapozzunk a záróbulira. Anna, Laura, Kai, Diego, és a 3 magyar, plusz a bátyám. Szilu pálinkája rekord idő alatt fogyott el. Nagyon finom volt, nem is lehetett érezni rajta az alkoholízt, szinte gyümölcslének éreztük.
Az utolsó vonattal mentünk Kortrijkba, hogy úgy zárjuk a félévet, ahogyan kezdtük. Big Brotherös bulival. Jó volt látni mindenkit, olyan volt mint az első buli, együtt a csapat :)
Egy idő után Dáviddal úgy láttuk, hogy kellene egy kis sör, így a közeli automata bolthoz mentem. Sajnos a gép csak érméket fogadott el, nekem pedig csak papírpénzem volt...
Nem akartam üres kézzel visszatérni, így gondoltam megkérek valakit, hogy váltsa fel a pénzemet. De fél egykor nincs valami nagy tömeg a külvárosban, így az autósoknak integettem. Az első megállt, de nem volt aprója, a többi meg inkább gyorsított. Egy biciklis is megállt, pénz nélkül. Végül egy gyalogost szólítottam meg. Nem volt 10 eurónyi aprója, de adott 4 eurót, így elértem célomat.
A buliban fajultak a dolgok, asztalon táncolás, törölközőcsattogtatás fogadott. Egy idő után Dávid mondta, hogy szívesen menne aludni, hadd bulizzunk magunk, mert bár mindenki érdeklődik, és befogadó, mégis kicsit kívül érzi magát. Ez természetes, már 5 hónapja együtt vagyunk, ő pedig most csöppent közénk. Elkísértem Zsoltiék házába, a konyhában hajthatta álomra a fejét.
Amikor visszaértem a BBbe, már a többség az udvaron volt, készen arra, hogy a partiutcára menjünk. Több hullámban indult meg a csapat. Én a végsők között voltam, a mi csapatunk azt találta ki, hogy elmegyünk Enricohoz, hogy megkóstoljunk egy különleges finn vodkát. Igazándiból folyékony negro íze volt :)
Innen mentünk tovább a belvárosba, ahol a legtöbb hely már bezárt, ahol még tartott a buli, oda meg nem akartak beengedni minket, így egy kisebb pubba mentünk be.
Fél 5kor visszaindultam Dávidért, ezúttal nem kellett egyedül császkálnom, kaptam egy kis kíséretet. Vicces séta volt, tánc az utcán, meg hasonlók :D
 Időben visszaértünk a pályaudvarra, az első vonattal jöttünk haza. Hosszú alvás után be kellet ugranom Kortrijkba egy pár percre, majd itthon filmnézés. A törökök felhevítették a hangulatot :D Persze csak képletesen. Vagy mégsem? A lényeg, hogy felgyújtották a mikróban sülő kenyeret, de azért még működik. Röviden ennyi történt ebben a pár napban.

Vyncke, vizsga, videó

A gyerekek fala

Házi kedvencek

Kiskertek

Ééés, kosár

O-ó, Diego készül valamire

ÁÁÁÁ!!!!

Hát nem hiába volt a félelem az angol tanártól. Az nem elég, hogy nem mondta el, hogy milyen vizsgára készüljünk, ködös utalásaiból arra következtettünk, hogy szóbeli lesz, portfólió bemutatás, messze nem erről volt szó. Gyilkos mosolyával köszöntött minket, és elkezdett feladatlapot osztani. Választhattunk, hogy a félév két fő cikkéből írunk esszét és szótári dolgozatot, vagy egy friss, ropogós BBC-s cikkből írunk 3 támpont alapján pár oldalt. Én az utóbbit választottam, mindig is jobban ment az ilyen fajta írás.
Még be sem fejeztük, folytatódott a vérontás. Zsebkendőt sem kérhettünk a többiektől, mert szabályellenes a beszélgetés...
Amikor az elsők befejezték irományaikat, kezdődött a portfólióból való felelés. Az enyémbe belekötött, hogy miért csak Magyarországgal kapcsolatos híreket válogattam. Nos, Charles Simonyinak valóban van köze az országhoz, de nem valami sok. Na, mindegy, nem tetszett neki a témaválasztásom, az a lényeg.
Délután spanyolon Tine dogát szeretett volna íratni velünk az utolsó anyagrészből, de megmondtuk, hogy nem kaptuk meg az e-mailjét amiben erre figyelmeztet, így könyv segítségével dolgoztunk. Ezt követően nagyjából átnéztük, hogy mi lesz a vizsgán.

:)

Szerdán mosodával indult a nap, majd hazafelé találtam egy bankkártyát. Ez azért volt vicces, mert pont az járt a fejemben, hogy milyen jó lenne találni egy kis pénzt a földön. Persze a kártyával nem lehet mit kezdeni, visszamegy szépen a bankba, de akkor is :D
Délután Tieltbe kellett sietnünk, hogy Verkest (Value Education tanár) megmutassa a helyi Freinet iskolát, a Reuzenhuist (honlap: http://www.reuzenhuis.be/ ).

Dumbledore

Érdekes volt, ilyesmi helyen szívesen dolgoznék. Természetközeli, minden osztálynak van saját kiskertje, házi állatokkal teli közös udvar is van, és alig van beton az iskolához tartozó területen. Nyugodt környezetben tanulhatnak a diákok, rengeteg eszköz áll a rendelkezésükre a sikeres tudásszerzéshez.

Csak a mazsi

Ezt követően Termosz bácsi várt minket, hogy próbavizsgát tegyünk Fairy-talesből. Azonban indulás előtt 5 perccel észrevettem az üzenetét, miszerint a vizsgát fogjuk megírni. Nem vágott földhöz a hír, amúgy sem tudtam volna sokat készülni rá, ugyanis egy ismeretlen mesét kellett elemezni.
Röpke egy óra alatt felolvasta nekünk a mese első részét, közben minden szót elmagyarázott, majd munkához láthattunk. A Kéz nélküli lány című mese volt a tétel. Első feladatunk az volt, hogy pszichológiai nézőpontból értelmezzük, majd szimbólumokat kellett keresni és megmagyarázni.

Kidőltünk

Nem jelentett gondot, volt magyarfaktosként a szimbólum értelmezés még az üres papírról is megy :)
Így érkezett el a csütörtök. Bevásárlás, pakolászás, majd indul a munka.
Az Erasmusos híradónkat kellett összehoznunk. Laura, Kamile, Diego társaságában elkezdtük a hosszú munkát, a távolból Fejes Ádi is segített a projekt sikere érdekében. Jó néhány óra fárasztó munkába telt, de megérte. Szép kis összeállítást hoztunk össze.
Sokáig tartott, de legalább a movie makernek tudom minden csínját-bínját :D
Íme a kész termékek:
Az Ádám, Nauris, Neslihan, Anikó csapat:


A Kátya, Anna, Hümeyra, Nida csapat:

A mi csapatunk: Laura, Kamile, Diego, Nóri:

Tan-ülés

Itt a vizsgaidőszak. Nem lesz sok vizsgám itt kint, az otthoniakkal meg még nem foglalkozom nagyon. Lesz arra még időm, tananyagokat el kezdtem begyűjteni, de majd otthon tanulok. Van itt mit tenni a kaposvári tennivalók nélkül is. Holnap lesz az angol vizsga... Drága kedvenc tanárunkkal, Mrs. Vynckevel. Az első nap amikor volt vele óránk, még nem vettük komolyan Marijke gondolatait, miszerint szerencsésnek vallhatja magát az a RENOs diák, akinek sikerül úgy elvégeznie az egyetemet, hogy nem kerül az ő karmai közé.
Mára beláttuk, hogy igaza volt. Az óráira sokszor úgy vonszoltuk be magunkat, mint akik a sortűz bizottság elé vonulnak. De holnap vége a közös munkának. Remélem sikeresen.
Focus on Europera leadtam az utolsó feladatot is.
A hétre minden napra jut valami feladat. Ilyen ez a vizsgaidőszak. Országtól függetlenül, mindenhol igaz, hogy az egyetemisták többségének vérében januárban magasabb a koffeinszint, mint a vörös vértestek száma. Ez van, szerencse hogy nem vagyok nagy kávés, és az energiaitalokért sem vagyok oda. Inkább sétálgatok kicsit a városban, hiszen gyönyörű időnk van.
Lassan elfogy az otthonról kapott szeretetcsomag. Még van pár szaloncukor, a pálinkából csak egy kevés fogyott szilveszterkor, illetve kis mennyiséget esténként toroköblítőként anyai előírásra iszogatok. Pontosan, anyai utasítás :D Ki hitte volna mi?

Brüsszel 1-2

Hmm, lekker, lekker!

Két nap alatt kétszer fordultam meg a fővárosban. Elsőre Zsuzskáékkal néztünk be egy órára, mert Szilu kinézett magának egy órát, amit képtelenség volt ott hagyni. Elmentek. Jöttek, láttak, visszamentek.
De nemsokára megyek én is. El sem hiszem hogy már itt tartunk. 16 nap és repülök.

Malév

Először terveztük Zsuzskáékkal, hogy még egy várost meglátogatunk indulásuk előtt de végül úgy döntöttünk, hogy inkább nyugodtan készülődünk, csoki és sör vásár az otthoniaknak, elmegyünk az óráért, és már repülhetnek is. Nem is bántuk a döntést, mert hideg is volt, esett is, fújt is. Nem az a kirándulós idő.
Pár cuccomat elküldtem velük haza. Ennyivel is kevesebbet kell cipelnem haza :D

Még mindig inkább a komp

Tegnap volt a hó első szerdája, így az állami fenntartású múzeumokba ingyenes volt a belépés. Ezt kihasználva Ádámok, Zsolti, Tánya és én elindultunk Brüsszelbe, hogy most más szemszögből nézzünk körbe. Az elején szétváltunk, volt aki biciklire pattant, volt aki autós múzeumba ment.
Én a térképbeszerzést választottam elsőre. A főbb nevezetességek mellett mászkáltam, ezúttal a kis mellékutcákon sétálgatva jártam be a várost. A Bartók szobornál kicsit időztem, és érdekes, szívmelengető dologra lettem figyelmes. A szobor a Spanyol téren áll, Don Quijote szobrával szemben. Amíg várakoztam, 3 csoport haladt el mellettem. Az idegenvezetők angolul beszéltek, és nem a spanyol szobrot, hanem Bartókét mutatták meg vezetettjeiknek. Minden csoportból hallottam, hogy magyar zeneszerző, és sorban pózoltak vele.

Vak kisfiú

A Hadtörténeti Múzeumnál találkoztunk a többiekkel. Hatalmas hangár, tele repülőkkel, tankokkal, hajókkal. Ezeket nem sikerült múltkor szemügyre venni, most pótoltunk.

A kislány is pisil

Innen Ádámokkal a Hangszermúzeum felé indultunk. Ádám biciklivel ment, Fejes Ádival átsétáltunk az EU negyed egy eddig nem látott részén. Sajnos a múzeum épp előttünk zárt be. Ádival a Magritte Múzeumot vettük mustrára. Több emeletnyi szürrealista kép. Nagyin tetszett, végre nem a szokásos képek, hanem valami új, valami megbotránkoztató, valami elgondolkodtató.
Utána Ádámmal kiegészülve megnéztük még a pisilős szobrokat. Nap közben vak kisfiú volt a Manneken Piss, napszemüveggel, vakvezető kutyával és fehér bottal, viszont nem pisilt. Estére lemeztelenedett, és megnyitották a csapot.
A vonatnál újra összeállt a csapat, együtt utaztunk haza.
A mai nap a tanulásról szólt. ahogy közeledik a hazamenetel, úgy fogynak végre a feladatok.
Na, majd otthon. Élménybeszámolók és vizsgák között kell visszaszoknom a hazai dolgokhoz. Furcsa lesz, az biztos.

Lost in Belgium

Már tavaly óta nem írtam. Ezt a hiányosságot sürgősen pótolnom kell. Nos, kezdjük is az elején. Még a tavalyi évnél.
Reggel gyorsan bevásároltunk, majd Gentbe mentünk várost nézni, a két Ádám közreműködésével. Az időjárás nem volt a legjobb, a belga eső megmutatta magát, de ez nem tántorított el minket céljainktól. Belváros, húspiac, tornyok, vár, folyó, templom genti cukorka.
A legfontosabb dolgok megvoltak, majd ketté váltunk. Zsuzskával vásárolni indultunk, a fiúk sörözni, enni. Bár Zsuzskának kerestünk első sorban szoknyát, találtam egy ruhát, amit képtelen voltam az üzletben hagyni.
Hazafelé szétvált az utunk, most kicsit más felállásban. Ádámoknak sikerült kideríteni, hogy a boltok csak 5ig vannak nyitva az évzárás miatt, így Gentben kellett bevásárolniuk, a mi hármasunk pedig hazaindult. Azért még megkóstoltuk a város legfinomabb waffelét a pályaudvaron.
Kortijkban volt egy kis időnk, így kajaügyileg bebiztosítottuk magunkat a Colruytban, majd irány a ház, kezdődik a takarítás. Gyorsan elrendeztünk mindent, majd vártuk a vendégek megérkezését.
9 után Nauris és Anna jelent meg. Elvileg a kortrijki delegációnak fél órán belül lett volna jelenése. Elvileg. Gyakorlatilag lekésték a vonatot, és a következővel jöttek, ami a fél órás távon majd' két óra alatt ért végig.  Azért nem zavartattuk magunkat, jó volt a hangulat, de azért szükségünk volt a teljes csapatra. Az első újévet a kortrijki állomáson, a másodikat a vonaton köszöntötték (időzónák szerint, a különböző nemzetiségek: orosz, bolgár, lengyel).

Így fél 12kor kis csapatunk pezsgővel felfegyverkezve indult a vasútállomásra a többiek elé. Úgy örültek amikor leszállhattak a vonatról, hogy volt, aki az első szilárd dolgot, ami a járművön kívül volt, megcsókolta. Ez éppen egy villanyoszlop volt.
Besétáltunk a templomhoz, hogy az éjféli harangszóra koccinthassunk egymással, így köszöntve az új évet.
Eljött az éjfél, durrantak a pezsgők, több tűzijátékot is láttunk. Sajnos a templom nem járult hozzá az ünnepléshez, de azért szép volt így is.
A lettek ajándékkal készültek. Mindannyiunknak egy-egy névre szóló kis borítékocskát adtak, amelyben pikkely lett elhelyezve, ezt a pénztárcánkba kell elhelyezni, és gazdagságot hoz az új esztendőben. És tényleg működik, ma a boltban -17 centet fizettünk, és találtam 5 centet, de az elsőt még később taglalom.
Felsétáltunk hozzánk, több kívánság lampiont láttunk útközben. Óhatatlanul a búcsúbulim jutott eszembe, ahol 3 lampiont engedtünk az égbe kívánságainkkal.
Megérkezve vacsiosztás következett. Több fajta sali, virsli, muffin került terítékre. Jó hangulatú este volt, sok énekléssel, nevetéssel, iszogatással. Beata jóvoltából kaptunk egy bolgár sütit, amibe különböző jóslatok voltak tűzdelve. Születési sorrendben kellett kihúzni, majd felolvasni. Nekem külföldi élet lett kívánva.

Amikor mindenki készült kidőlni, a lengyelek (Kasia, Karolina, Beata, Mirek, Pawel), bolgár (Madlena) és lett delegáció átment a lett lakásba aludni, páran eltűntek, vagy aludni tértek, a lakásban pedig Dóri, Ádámok és én tartottuk a frontot. Jöhettek a magyar zenék. Negyed 8kor Dóri, Zsolti és Tanya elhagytak minket, indultak a vonathoz. Itt lett vége a szilveszterezésnek. Jól és hosszúra sikeredett éjszaka volt.
A 2012es évet késői keléssel kezdtük. Zsuzskával és Sziluval megnéztük az In Bruges (Erőszakik) című filmet, ami Bruggeben játszódik. Más olyan szemmel filmet nézni, hogy te is jártál a forgatási helyszíneken, pontosan tudod, mi, hol van.
Igazándiból pizsibulis nap volt, de ez újévkor általános. Legalábbis nálam az :D
Ma Antwerpent fedeztük fel. De előtte összegyűjtöttük az üres üvegeket a házban, elvittük magunkkal a kortrijki Colruytba (senki ne gondolkozzon rajta miért pont oda, az esett útba, és sok időnk volt átszállni). Itt esett meg az, hogy vettünk vajat, almát, narancsot, üdítőt, és a kasszánál a pénztáros fizetett nekünk 17 centet. Ugyanis az üvegek árából ennyi még maradt :D Antwerpenben általános városnézés, és török pizzázás volt a terv. Betértünk a kínai áruházba, sétáltunk a kikötőben, majd szétvált a csapat.
Ádám továbbindult, Fejes Ádi, Zsuzska, Szilu meg én pedig visszamentünk a török negyedbe pizzázni. A hely, amit előre kinéztünk magunknak nem rendelkezett alapanyagokkal a kajához, így a második helyre rangsorolt étkezdébe tértünk be. Jól jártunk. Csendes, rendezett, tiszta kis étterem, a kiszolgáló srác nagyon aranyos volt. 4 török pizzát és két ayrant (török ital, igazándiból sós natúr joghurt) rendeltünk, amihez kaptunk egy ajándék sült krumplit. Mindössze 8 eurót fizettünk, úgyhogy elégedetten, tömött pocakkal indultunk tovább.
Megnéztük a belvárost, a várat, átsétáltuk a Schelde (a város folyója) alatti alagúton, barangoltunk a nyuszi parkban.
Azt hittük, hogy ezzel le is zártuk a napot, irány haza, 8ra már otthon is vagyunk, boltozással együtt is.
Hogy mekkorát tévedtünk...

Ugyanis a pályaudvaron kicsit kapkodtunk, csak annyit láttunk, hogy a vonat Kortrijkba megy, így teljesen nyugodt szívvel felszálltunk. Egyszer ugyan bemondtak valamit, hogy Attention!..., de nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a dolognak, bár egy másodpercre átfutott egy gondolat az agyamon.
Nyugodtan beszélgettünk, fel sem tűnt, hogy a nagyon maximum másfél óra helyett már 2 órája utazunk. Egyszer csak ránéztünk az órára és derengeni kezdett, hogy itt nagyon nincs rendben valami. Éppen beértünk a végállomásra. Denderleeuw. Azt sem tudtuk, hogy hol vagyunk a térképen. Zsuzska viccesen megjegyezte, hogy lehet hogy szétkapcsolták a vonatot. Amint megtudtuk a kalauztól, igaza volt.
Szerencsére pár percen belül indult egy vonat Gentbe, így nevetve saját magunkon, de félve, hogy ma már nem jutunk haza, továbbindultunk. A kalauz szolidan mosolygott a történetünkön, hogy hogyan kerülünk ellentétes irányú vonatra, mint ahogyan a jegyünk mutatja, és egész úton nem mondott be egyetlen egy állomást sem a hangosba, csak a minket érintőt...
Gentben észrevettük, hogy a Kortrijkba induló vonat egy perce hagyta el az állomást hivatalosan, de bízva a szerencsébe rohanni kezdtünk, a mozgólépcső tetején láttuk hogy bent áll még a szerelvény, de már sípol, zárják az ajtókat. Felugrottam, Zsuzskát már félig odacsukta, de Szilu feltépte az ajtót, így mindhárman épségben feljutottunk. Tehát Szilu félkézzel megállított egy vonatot :D.
Kortrijkban volt egy kis időnk, majd végre felszálltunk a torhouti járatra. 8 helyett fél 11re értünk haza, és még csak nem is vásároltunk. Cserébe olyan kalandban volt részünk, amit még az unokáknak is mesélhetünk majd. Hol nevettünk, hol pánik közelébe kerültünk, hol olyan adrenalintúltengésünk volt, hogy 10 percig remegett a kezünk.
Nos, így vesztünk el Belgiumban. De szerencsére már itthon vagyunk, semmi gond nincs, pihenhetünk nyugodtan.