Lost in Belgium

Már tavaly óta nem írtam. Ezt a hiányosságot sürgősen pótolnom kell. Nos, kezdjük is az elején. Még a tavalyi évnél.
Reggel gyorsan bevásároltunk, majd Gentbe mentünk várost nézni, a két Ádám közreműködésével. Az időjárás nem volt a legjobb, a belga eső megmutatta magát, de ez nem tántorított el minket céljainktól. Belváros, húspiac, tornyok, vár, folyó, templom genti cukorka.
A legfontosabb dolgok megvoltak, majd ketté váltunk. Zsuzskával vásárolni indultunk, a fiúk sörözni, enni. Bár Zsuzskának kerestünk első sorban szoknyát, találtam egy ruhát, amit képtelen voltam az üzletben hagyni.
Hazafelé szétvált az utunk, most kicsit más felállásban. Ádámoknak sikerült kideríteni, hogy a boltok csak 5ig vannak nyitva az évzárás miatt, így Gentben kellett bevásárolniuk, a mi hármasunk pedig hazaindult. Azért még megkóstoltuk a város legfinomabb waffelét a pályaudvaron.
Kortijkban volt egy kis időnk, így kajaügyileg bebiztosítottuk magunkat a Colruytban, majd irány a ház, kezdődik a takarítás. Gyorsan elrendeztünk mindent, majd vártuk a vendégek megérkezését.
9 után Nauris és Anna jelent meg. Elvileg a kortrijki delegációnak fél órán belül lett volna jelenése. Elvileg. Gyakorlatilag lekésték a vonatot, és a következővel jöttek, ami a fél órás távon majd' két óra alatt ért végig.  Azért nem zavartattuk magunkat, jó volt a hangulat, de azért szükségünk volt a teljes csapatra. Az első újévet a kortrijki állomáson, a másodikat a vonaton köszöntötték (időzónák szerint, a különböző nemzetiségek: orosz, bolgár, lengyel).

Így fél 12kor kis csapatunk pezsgővel felfegyverkezve indult a vasútállomásra a többiek elé. Úgy örültek amikor leszállhattak a vonatról, hogy volt, aki az első szilárd dolgot, ami a járművön kívül volt, megcsókolta. Ez éppen egy villanyoszlop volt.
Besétáltunk a templomhoz, hogy az éjféli harangszóra koccinthassunk egymással, így köszöntve az új évet.
Eljött az éjfél, durrantak a pezsgők, több tűzijátékot is láttunk. Sajnos a templom nem járult hozzá az ünnepléshez, de azért szép volt így is.
A lettek ajándékkal készültek. Mindannyiunknak egy-egy névre szóló kis borítékocskát adtak, amelyben pikkely lett elhelyezve, ezt a pénztárcánkba kell elhelyezni, és gazdagságot hoz az új esztendőben. És tényleg működik, ma a boltban -17 centet fizettünk, és találtam 5 centet, de az elsőt még később taglalom.
Felsétáltunk hozzánk, több kívánság lampiont láttunk útközben. Óhatatlanul a búcsúbulim jutott eszembe, ahol 3 lampiont engedtünk az égbe kívánságainkkal.
Megérkezve vacsiosztás következett. Több fajta sali, virsli, muffin került terítékre. Jó hangulatú este volt, sok énekléssel, nevetéssel, iszogatással. Beata jóvoltából kaptunk egy bolgár sütit, amibe különböző jóslatok voltak tűzdelve. Születési sorrendben kellett kihúzni, majd felolvasni. Nekem külföldi élet lett kívánva.

Amikor mindenki készült kidőlni, a lengyelek (Kasia, Karolina, Beata, Mirek, Pawel), bolgár (Madlena) és lett delegáció átment a lett lakásba aludni, páran eltűntek, vagy aludni tértek, a lakásban pedig Dóri, Ádámok és én tartottuk a frontot. Jöhettek a magyar zenék. Negyed 8kor Dóri, Zsolti és Tanya elhagytak minket, indultak a vonathoz. Itt lett vége a szilveszterezésnek. Jól és hosszúra sikeredett éjszaka volt.
A 2012es évet késői keléssel kezdtük. Zsuzskával és Sziluval megnéztük az In Bruges (Erőszakik) című filmet, ami Bruggeben játszódik. Más olyan szemmel filmet nézni, hogy te is jártál a forgatási helyszíneken, pontosan tudod, mi, hol van.
Igazándiból pizsibulis nap volt, de ez újévkor általános. Legalábbis nálam az :D
Ma Antwerpent fedeztük fel. De előtte összegyűjtöttük az üres üvegeket a házban, elvittük magunkkal a kortrijki Colruytba (senki ne gondolkozzon rajta miért pont oda, az esett útba, és sok időnk volt átszállni). Itt esett meg az, hogy vettünk vajat, almát, narancsot, üdítőt, és a kasszánál a pénztáros fizetett nekünk 17 centet. Ugyanis az üvegek árából ennyi még maradt :D Antwerpenben általános városnézés, és török pizzázás volt a terv. Betértünk a kínai áruházba, sétáltunk a kikötőben, majd szétvált a csapat.
Ádám továbbindult, Fejes Ádi, Zsuzska, Szilu meg én pedig visszamentünk a török negyedbe pizzázni. A hely, amit előre kinéztünk magunknak nem rendelkezett alapanyagokkal a kajához, így a második helyre rangsorolt étkezdébe tértünk be. Jól jártunk. Csendes, rendezett, tiszta kis étterem, a kiszolgáló srác nagyon aranyos volt. 4 török pizzát és két ayrant (török ital, igazándiból sós natúr joghurt) rendeltünk, amihez kaptunk egy ajándék sült krumplit. Mindössze 8 eurót fizettünk, úgyhogy elégedetten, tömött pocakkal indultunk tovább.
Megnéztük a belvárost, a várat, átsétáltuk a Schelde (a város folyója) alatti alagúton, barangoltunk a nyuszi parkban.
Azt hittük, hogy ezzel le is zártuk a napot, irány haza, 8ra már otthon is vagyunk, boltozással együtt is.
Hogy mekkorát tévedtünk...

Ugyanis a pályaudvaron kicsit kapkodtunk, csak annyit láttunk, hogy a vonat Kortrijkba megy, így teljesen nyugodt szívvel felszálltunk. Egyszer ugyan bemondtak valamit, hogy Attention!..., de nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a dolognak, bár egy másodpercre átfutott egy gondolat az agyamon.
Nyugodtan beszélgettünk, fel sem tűnt, hogy a nagyon maximum másfél óra helyett már 2 órája utazunk. Egyszer csak ránéztünk az órára és derengeni kezdett, hogy itt nagyon nincs rendben valami. Éppen beértünk a végállomásra. Denderleeuw. Azt sem tudtuk, hogy hol vagyunk a térképen. Zsuzska viccesen megjegyezte, hogy lehet hogy szétkapcsolták a vonatot. Amint megtudtuk a kalauztól, igaza volt.
Szerencsére pár percen belül indult egy vonat Gentbe, így nevetve saját magunkon, de félve, hogy ma már nem jutunk haza, továbbindultunk. A kalauz szolidan mosolygott a történetünkön, hogy hogyan kerülünk ellentétes irányú vonatra, mint ahogyan a jegyünk mutatja, és egész úton nem mondott be egyetlen egy állomást sem a hangosba, csak a minket érintőt...
Gentben észrevettük, hogy a Kortrijkba induló vonat egy perce hagyta el az állomást hivatalosan, de bízva a szerencsébe rohanni kezdtünk, a mozgólépcső tetején láttuk hogy bent áll még a szerelvény, de már sípol, zárják az ajtókat. Felugrottam, Zsuzskát már félig odacsukta, de Szilu feltépte az ajtót, így mindhárman épségben feljutottunk. Tehát Szilu félkézzel megállított egy vonatot :D.
Kortrijkban volt egy kis időnk, majd végre felszálltunk a torhouti járatra. 8 helyett fél 11re értünk haza, és még csak nem is vásároltunk. Cserébe olyan kalandban volt részünk, amit még az unokáknak is mesélhetünk majd. Hol nevettünk, hol pánik közelébe kerültünk, hol olyan adrenalintúltengésünk volt, hogy 10 percig remegett a kezünk.
Nos, így vesztünk el Belgiumban. De szerencsére már itthon vagyunk, semmi gond nincs, pihenhetünk nyugodtan.