Élet luxuskivitelben

Luxemburgi barangolásunkhoz kiváltottuk a Luxemburg Kártyát, amivel ingyen vehettünk igénybe minden tömegközlekedési eszközt, illetve a legtöbb múzeumba ingyenes belépésre jogosított minket.

Szerdán nem akartunk felkelni, olyan kényelmes volt az ágy, azonban olyan sok tervünk volt, hogy végül mégis erőt vettünk magunkon. Reggelinél igazán felébredtünk. Annyi finom falat volt az asztalokon, hogy nem tudtuk miből vegyünk. A rántottától, lazactól, szalonnától kezdve a házi lekvárig, friss péksütikig, gyümölcsökig minden volt, gyümölcslevek, pezsgő, kávé, ki mit kér. Palacsintát is lehetett kérni, azt helyben sütötték, így még gőzölögve került a vendégek elé az óriás palacsinta.

Természetesen a három reggel alatt mindent sikerült végig kóstolnunk.

 

Miután degeszre ettük magunkat a fővárost állítottuk a célkeresztbe. Elsőként a Nemzeti Történelmi és Művészeti Múzeumot szerettük volna megnézni, azonban a térképen, amit találtunk máshol volt jelölve, mint a valóságban, így a múzeum helyett a várost fedeztük fel elsőként. Elsőre kicsit megijedtünk, mert nem tűnt valami csalogatónak a város.

Tervbe vettük, hogy benevezünk egy 2 órás idegenvezetős városnézésnek (a kártyával ingyenes!). A Tourinformban kaptunk egy térképet, amin minden látványosság be volt jelölve. Mivel a túravezetésig volt időnk, megnéztük a Városi Történelmi Múzeumot. Gyönyörű kiállítótér, meseszép környezetben. Egy ideiglenes kiállítást is sikerült megnéznünk a szegény Luxemburgról. 3 helyiséges lakás, mindössze 10 négyzetméteren, és hasonlók. Furcsa volt látni ezt, tekintettel arra, hogy az EU leggazdagabb országáról van szó. Persze az, hogy egy ország gazdag, nem jelenti feltétlenül, hogy a lakosok is vagyonosok…

Egy órára visszamentünk a Tourinform elé, innen indult a városnézés. Kb. 15 fős csapatunkat egy kedves, beszéd közben köpködős bácsika vezette. Angol, német, és francia nyelven volt meghirdetve a túra, azonban 2-3 ember volt csupán, aki nem beszélte az angolt kellő szinten, így nekik néhány mondatban összefoglalta a lényeget mindig a vezetőnk, amúgy angolul beszélt.

A piacnál elmondta gyorsan az ország rövid történelmét, főbb tudnivalókat. Az ország függetlenségét kikiáltó férfi lovas szobra volt az első megálló, majd a luxemburgi Szabadságszobor, amit a németek 3 darabra törtek annak idején, majd a helyiek összeillesztettek, és visszahelyezték a helyére. A Shanghai Világkiállítás idejére, egy fél évre kiutaztatták a szobrot, majd visszahozták.

Egy gyönyörű bazilikát is megnéztünk, a híres hidakat, a Nagyherceg Palotáját, Kastélyt, Eu-s épületeket, és mindent ami csak belefért a két órába.

A szobor, ami követ a tekintetével

Ezután Ádámmal fogtunk egy buszt, ami az óvárost az EU negyeddel összekötő hídon át vezet. Egy másik világba értünk. Felhőkarcolók, hivatalok, bankok, éttermek, boltok. Nyoma sem volt a régi épületeknek, minden vadonatúj, és a gazdagságot hirdeti.

Jó pár magyar zászlót sikerült elcsípnünk. Persze nem csoda, minden második épület az Unió egyik bázisa.

Régi és új

Újabb múzeumot, a Modern Művészetekét (MUDAM) vettük szemügyre. Érdekességeknek nem volt híján a tárlat. Fekete vizet árasztó szökőkút, betontömbökből álló híd, ragasztóanyag nélkül, egy repülőgép alkatrészei érdekes kompozícióban összeállítva, robotok és a többi.

Mire kiértünk a múzeumból besötétedett, így a plázában bevásároltunk szendvicsnek valóból, gyorsan megvacsiztunk a Quickben, és indultunk vissza a szállásra.

Bár a reggel döcögősen indult, azért belejött a város, és a végére nagyon megtetszett. Sokan „Kis Párizsként” emlegetik Luxemburgot. Szerintem nem hasonlít rá. Nincs főváros jellege, csendes kisváros érzetét keltette bennem. Őszintén szólva, Veszprémhez tudnám hasonlítani. Bár ez az egész országra igaz. Dombok, völgyek, várfalak, zegzugos kis utcák. Otthon éreztem magamat.

Csütörtökön körtúrát csináltunk. Először a kontinens legnagyobb vízi erőművéhez, a S.E.O.-hoz látogattunk el busszal. A buszút jobban hasonlított hullámvasúthoz, mint tömegközlekedési eszközhöz. A hegyekben egyik hajtűkanyar követte a másikat, szalagkorlát sehol. Kész kalandtúra.

Az erőmű expójában az energia előállításának különböző módjaival ismerkedhettünk meg, illetve bepillantást nyertünk az ott dolgozók mindennapjaiba. A hatalmas kék csövek tövében, amelyek a vizet pumpálják a hegy tetején lévő tóba, apró emberkék számításokat végeznek keménykalapban, az irányítószobában a fal faborítása lépten, nyomon megszakad különböző kijelzőkkel, műszerekkel.

Innen Viandenbe mentünk, ahol az ország legnagyobb kastélya található. Elsőként a duzzasztógátat néztük meg, majd felkaptattunk a hegyen a kastélyhoz. Nagyon szép hely. A kiállítás jól megszerkesztett, a hercegi család szobái berendezve, középkori fegyverek, páncélok, a kastély fejlődésének története maketteken,  az ország volt nagyhercegnőjének, Charlotte-nak az életútja is megtekinthető volt.

Innen Ettelbruchba, azaz Attila-hídra indultunk el, azonban útközben úgy döntöttünk, hogy inkább felkeressük az előző nap kimaradt múzeumot a fővárosban, mert már tudtuk hol található. Így Ettelbruchban csupán pár percet töltöttünk, amíg átszálltunk a vonatra.

Sikerült megtalálnunk a keresett helyet (MNHA). 10 szintes múzeum, 4600 négyzetméteres kiállítótérrel. 5 szint a föld alatt, az őskortól végigvezet a történelmen. Az emeletek pedig a különböző korok művészi alkotásait mutatta be.

Egy vízcseppben az egész kút

Visszatértünk a szállásra, irány a wellness részleg, 2 órás ejtőzés, majd a bárban elfogyasztottuk az érkezéskor ígért welcome drinket. Egy helyi specialitás luxemburgi pezsgő alappal.

 

A pénteket pezsgős reggelivel indítottuk, majd kis sétát tettünk a városban kijelentkezés után.

Hosszú út várt rám. Elsőként Liégeben szálltunk le Ádámmal, innen ő Gentbe, én pedig Charleroira mentem. Onnan buszozás a reptérre, majd kis várakozás, és a várt gép megérkezett. Az öcsém nagyon sietett hozzám, 10 perccel előbb landoltak, mint kellett volna. Ez nagyon jól jött, mert így elértük a transzferbuszt visszafelé. Vonatút Brüsszelig, onnan Kortrijkba, majd Torhoutba.

Megérkezett. Duplán is :D

Az egész vonatozás 5 eurómba került a Go Passomnak köszönhetően. Kicsit izgultam, hogy elfogadják-e, mert Charleroi abszolút kiesik a két végállomás közül, de nem volt belőle gond. Persze furán néztek rám a vonaton, amikor felmutattam a jegyet, aminek sem a kiindulási, sem az érkezési pontja nem esik a vonalra.

Hazaérve gyors vacsi, és indul a pihenés. Hosszú volt a nap, és az elkövetkezendők sem lesznek rövidebbek.