Városról városra, avagy Brüsszel, Gent, és tengerpart

Mozgalmas napokon vagyok túl.
Szerdán korán keltünk, mire kinyílt a szemünk, már a Gentbe tartó vonaton ültünk Dórival és Ádámmal. Itt Fejes Ádi, aki a házigazda szerepébe bújt erre a pár napra, várt minket. Nagyon szuper szállása van, ide pakoltunk le, gyors vásárlás, majd rövid várakozás következett. Zsolti, és Ilze, az egyik lett lány csatlakozott még a csapathoz.
Újra vonatra pattantunk, és már száguldottunk is a főváros felé.
Brüsszel sok csodát rejt magában. Itt a régi, és az új gyönyörűen elfér egymás mellett, kiegészítik egymást.
Elsőként az Atomiumhoz látogattunk el. Itt találkoztunk egy igazán súlyos egyéniséggel. Mozarttal, a 4 és fél éves, 125 kilós bernáthegyi aprósággal.

Gyors fényképezkedés után a Mini Európa Parkba mentünk be. Az egész kontinens végigjártuk pár óra alatt a napsütéses időben.


Stockholmtól Mnajdráig, Lisszabontól Riláig körbejártuk Európát, megnéztük a fő nevezetességek kicsinyített mását. Magyarországról a Széchenyi Fürdőt tekinthettük meg. Többek között láttuk az Olavinlinna Kastélyt Finnországból, a hoorni Doelenkade házakat, Shakespeare szülőházát, a Jumbo-kompot, ami Dover és Calais között ingázik, a Csalagutat, az Eiffel-tornyot, a sevillai Torreádorok arénáját, több városházát, templomot, parlamentet.

Azt kell mondanom, hogy a magyar híresség tökéletesen helyt áll a többi nevezetesség között. Minden ország himnuszát meghallgathattuk, és játékok is voltak, amelyek az EUról, és tagjairól szóltak.

A park éttermében jól beszendvicseztünk, majd továbbindultunk.

Magyarok a magyar nevezetességgel

A kormánynegyedig metróztunk el, átsétáltunk egy mesés parkon, majd Ádámmal és Dórival befutottunk a Hadtörténeti Múzeumba, azonban a záróra közeledtével igen hamar kitessékeltek minket. Ide mindenképpen szeretnék még egyszer visszatérni. Igényes kiállítás, és meg lehet érinteni a tárgyakat, így valósnak hat minden, nem csak az üveg mögötti titkos világ részét képezi a tárgyak sokasága.

Egyenruhák, kitüntetések, festmények, szobrok, fegyverek, helikopter, repülő, tankok, hadihajók tömkelege várt ránk.
Brüsszelben minden hónap első szerdáján az állami fenntartású múzeumokat ingyen látogathatja a publikum. Így eldöntöttük, hogy ha lesz rá lehetőségünk, akkor decemberben megnézünk több kiállítást a városban.
Gyorsan besötétedett, de ez nem zavarta csapatunkat, megnéztük a Pisilő Kisfiú szobrát is. Nagyon aprócska alkotás. Az oda vezető úton csokiból méteres, és még magasabb szobrok ábrázolják a fiúcskát, minden szuvenír őt formázza. A valódi szobor azonban csupán 58 centis.

Itt találkoztunk több Erasmusossal. Éppen olyan sört ittak, ami 70 euróba került. Nem tudom mit tud az a sör, de fontosabb kérdés, hogy mennyi pénzük van nekik, hogy megengedhetik maguknak :D.

A kis pisis

Még sétálgattunk egy keveset a belvárosban, amit csak tudtunk megnéztünk. Az éjszakai kivilágításban is nagyon tetszett a város. 
Fejes Ádi már a kirándulás elején említette, hogy lesz egy meglepetése nekünk. Túránk utolsó állomásaként ezt a nevezetességet kerestük fel. Nem volt más, mint Bartók Béla szobra. A Spanyol téren, Don Quijotével szemben álldogál, és várja az arra tévedő zenerajongókat, magyarokat.
Bevásároltunk a vacsihoz, és már a vonaton is voltunk. Vacsira tejszínes husis krumplit csináltunk.

Ádám nagyon jó vendéglátónak bizonyult, két kétszemélyes matraccal készült az estére, így kényelmesen elfértünk.



Csütörtökön Gentet vettük birtokunkba. Először elemózsia után néztünk. A Colruytot céloztuk meg, mivel annak ismerjük az árait, és Ádám azt mondta, hogy nincs is olyan vészesen messze. Ennek az lett az eredménye, hogy olyan területen vágtunk át, ahol ő sem járt még, és minden bolttípus mellett elhaladtunk. Persze nem adtuk fel, és meg is lett a jutalmunk, tárt kapukkal várt ránk az üzlet. 

Megreggeliztünk, majd a csöpögő esőben útnak eredtünk. A városnak három híres tornya van, megnéztük mind a négyet. És nem, nem elírtam, ezt Ádámtól tudtuk meg.
Bementünk egy csodaszép templomba, ahol a szánk is tátva maradt. Hatalmas építmény, minden részlete gyönyörű, és annyi látnivalót rejt magában, amennyit sok nagyváros sem mondhat magáénak. A kriptába is lementünk, közben Ádám a mindent tudó kisokosból hasznos infókat adott át a templomról. Megtudtuk, hogy ókeresztény épület az alapja, és sok sírhelyet rejt magában.
Megkóstoltunk egy genti édességet is. Egy nagyon édes puha cukrot, ami zselés tölteléket rejt magában. Irtózatosan édes, egy bőven elég belőle, kettőtől pedig kifekszik az ember :D.
Kívülről megnéztük a várat is, majd Ádám iskolája felé vettük az irányt. Szép művész gyűjtőhely, ihlető környezetben elrejtve.
Gentben van egy kocsma, amelyikben árulnak egy olyan sört, amelyet különleges pohárban szolgálnak fel. Olyan ritkaságnak számít, hogy csak úgy lehet kikérni az italt, hogy a vendég az egyik cipőjét zálogba adja. A zálogot a kocsma közepén felhúzzák egy szákba, és ott marad addig, amíg a pohár vissza nem kerül a pultra.

Nem hagyhattuk ki, meg kellett kóstolnunk. Zsolti bevállalta a mezítlábazást a csapatért. Finom sör, érdekes élmény :D. Fizetés után csilingelve leengedték a rabul ejtett cipőt, és már távoztunk is. Dórival sokat bohóckodtunk, hazafelé elbújtunk a fiúk elől, pontosabban mögül, mert mögöttük mentünk, hadd aggódjanak, hogy hová tűntünk, azonban már ismernek minket annyira, hogy sejtették mi történt. De rendesek voltak, visszajöttek értünk.

A vacsi az én receptem alapján készült. Kihasználtuk, hogy normális sütőben süthetünk, így két tepsinyi pizzát csináltunk.

Jól sikerült, az egyik ott lakó olasz lány, Frederica (azt hiszem, így hívják) megkóstolta, és azt mondta, hogy más, mint az övüké, de finom. Még pálinkát is hajlandó volt kóstolni, azonban a 37.5 fok túl soknak bizonyult, könnyezve legyezgette kipirult arcát a hörpintés után.
Este Uno-ztunk kicsit, a matracok párszor megvicceltek minket, amikor a hangulat csak kacagós volt, mindig eldőlt a felső, így fergeteges vihorászásban törtünk ki általában. Ezen az estén már szabadabban mertünk hangoskodni, mint az előzőn, mert a szemben lakót lefizettük pizzával :D. Az este végén röhögőgörcsbe rándulva tettük el magunkat a következő napra.

 

Pénteken a tengerpartot hódítottuk meg. Dóri ezt a napot már kihagyta, inkább hazament. Belgiumban van egy villamosvonal, ami végigmegy az ország teljes hosszán a tengerparton. A célunk az volt, hogy ezzel töltsünk el egy napot.
A fiúkkal elvonatoztunk Oostendéig, a tengerparti villamoshálózat középső állomásáig. A vonatút idejére egy vallon genti Erasmusos lány, avagy Erasmucus is csatlakozott hozzánk. A városban másokhoz csapódott, így négyen folytattuk az utat. Napijegyet váltottunk, így egész nap fel-le ugrálhattunk a járműről, minden probléma nélkül.

Elsőként Knokke-ig utaztunk el. Ez az egyik végállomás. Itt leszálltunk, csalinkáztunk kicsit a városban. Hihetetlen gazdagság szemtanúi voltunk. Nagyjából minden második autó mellett megállhattunk volna, hogy nyálat csorgassunk, és irigykedjünk. Párszor meg is tettük. A jó időn felbuzdulva lesétáltunk a tengerpartra. Az egyik kagylóval borított hullámtörőre besétáltunk, Ádám tengervizet gyűjtött anyukájának, és élveztük a sós szelet.

A villamossal pár megállót utaztunk, Zeebrugge-ig. Zsoltival és Ádámmal a Seafront parkot jártuk végig, Fejes Ádám mivel már itt is járt, más utakon töltötte a következő pár órát. A Seafront egy 4 állomásos park. Egy szovjet tengeralattjáró és világítótorony-hajó; és három hangár (tengeri élővilág; halászat; hajózás és tengeri kereskedelem, szállítás) tartozik a kiállításhoz.
A belépő áráért kaptunk egy belépőkártyát az állomásokra, illetve egy brosúrát, amiben minden le van írva a látnivalókról.

A tengeralattjáró 1986-ig működött, de még ma is hihetetlen erőt sugároz. 75 személy lakta hónapokon keresztül, minden szabadság nélkül. Kerek görnyedős ajtók, alacsony plafon, szűk folyosók és terek, süketítő zaj. Az apró fürdőszobát 50en használták, 10 naponta, mert spórolni kellett a vízzel. Az ágyak soha nem hűltek ki, mert ketten osztoztak rajtuk. Egyik felkelt, másik lefeküdt. A talpalatnyi konyhában, ami maximum 4 négyzetméteres, 2 szakács főzött 4szeri étkezést 75 főre. Hihetetlen élet lehetett. Szabály szabály hátán, folytonos nyomorgás, és rettegés, hogy mikor lövik ki a tengeralattjárót.

Egy torpedó-szimulátort is kipróbáltunk, láttuk, mi történt a kilövések alkalmával, de a hangok valószínűleg "turistásítva" lettek, hogy ne süketüljön meg aki lemegy a szerkezetbe.
A fényjelzőhajó 1950től kezdve működött 9 fős személyzettel. Itt már emberibb körülmények között éltek a matrózok. Sajnos a hajón gyorsan kellett átsuhannunk, mert az első hangárba zárás előtt két órával be kellett menni, különben nem engedtek volna be.
Az első csarnokban a tengeri élet világába nyertünk bepillantást. Ez a terep inkább a gyerekeknek lett kitalálva, műhalak, és lények voltak kiállítva, feladatokkal, információkkal. De azért aki akarja, itt is könnyedén feltalálhatja magát.

Yellow Submarine

A második terem a város, és a környék történelmét mutatta be, a halászat, halpiac rejtelmeit fedte fel. Zeebrugge Európa kapuja. A kereskedelem igazi fellegvára, a vízen érkező áruk többsége itt érkezik a kontinensre.
A harmadikban híres hajók modelljei, szétszerelt torpedók és hasonlók vártak ránk.
Felszálltunk a villamosra, útközben Ádámot is összeszedtük. Oostende-ben át kellett szállnunk egy másik járatra. Már sötétedett, de a terv az volt, hogy végigutazunk a vonalon, és ebből nem is engedtünk.
Elmentünk a másik végállomásig, De Panne-ig. Leszálltunk, és már szálltunk is vissza, és már indult is a járat. Legalábbis mi azt hittük. De csak az állomáson tettünk egy kört, a sofőr meg nevetve közölte, hogy csak elengedte a másik szerelvényt, ő később indul.
Így vártunk egy kicsit, majd még ebben a városban leszálltunk a Centrumban egy kis városnézésre. Ebből az lett, hogy lementünk a part közelébe, benéztünk egy játékterembe. Kipróbáltuk a szerencsénket, majd lesétáltunk a partra.

Azon gondolkoztunk, hogy jár-e még egyáltalán vonat Gent felé, mire Ádám tesója telefonált, hogy a vasúttal nagy gáz van, csak 3 járat indul a városból/-ba. Ebben az oostendei természetesen nem volt benne. Na, gondoltuk, akkor most már ráérünk, és éjszaka még úgysem láttuk a partot. Na, most sem láttuk, de éreztük :D . Láblógatás a vízbe, majd irány a villamos. Ádám tesója közben közölte a jó hírt, mégis van járat.
Útközben láttuk, hogy van egy állomás, aminek a neve Y.M.C.A., így kitaláltuk, hogy ha már négyen vagyunk, akkor leszállunk, és beállunk a betűkbe. Mivel késő volt, inkább ezt lefújtuk, de a pózolásról nem akartunk lemondani, így amikor a kivetítőn megjelent a megálló neve, felpattantunk, megkértünk egy utast, hogy kapjon le minket.
Jó napot szereztünk az utasoknak. Már amikor felpattantunk, sejtettük, hogy mi történik, de a póz láttán többekből előtört a vigyorgás.
Az egyértelművé vált elég hamar, hogy Torhoutig nem jutunk már el, még csak Kortrijkig sem. Az állomáson azonban bent állt egy vonat, ami mindkét várost érintette volna. Azonban a cuccaink Gentben voltak, így a peronról integettünk a járatnak.

Nagy szerencsénk volt, az utolsó vonatot értük el Gent felé. A matracok nagyon jól idomítottak, és tudnak valamit. Reggel nem akartak leeresztődni, de még ez volt a szerencsénk. Ha éjfélkor kellett volna nekiállnunk felfújni, szenvedtünk volna rendesen. Még megnéztünk pár kisvideót a szálláson, és már aludtunk is.
Reggel kényelmesen felkeltünk, és olyan vonalon jöttünk haza, amilyen eddig szerintem nem is létezett. Gent után egyenesen Torhoutba ment.
Itthon mosás várt ránk, és pihi.
Nos, ez a jelenlegi helyzet, sok élménnyel gazdagodva, jól elfáradva megyek aludni.