Karácsonyi lidércnyomás

Nyugi, nem olyan rémes a helyzet, mint a cím sugallja. De kezdem az elején. Csütörtökön tesin elérkezett az Erasmusosok ideje. Most nekünk kellett taní-tani. Az osztály egyik felét Diego és Hümeyra okította, a másikat pedig Ádámmal dolgoztattuk meg. Páros fogó, halászfogó, négyes kötélhúzás, partizán és tűz, víz, repülő. Keményen dolgoztak, jól el is fáradtak óra végére.
Estére néhányunknak volt jegye az iskola karácsonyi szabad színpad műsorra. Hát, a profizmus az egyetlen szó, amivel nem lehetett jellemezni a gálát. Mindenki megmutathatta, hogy miben tehetséges. Volt hangszerjáték, kórus, énekes, táncos, bűvész, szájdobos, humorista, tornászok és még sok minden. Könnyen ki lehetett szúrni azt az egy-két fellépőt, aki nem csak pillanatnyi hóbortként hódol valamelyik művészetnek. Inkább a humorra mentek rá, majdnem minden számban volt valami kis bolondság. A szervezetlenséget jól bizonyította az is, hogy volt egy dal, ami négyszer is felhangzott a 3 órás műsor alatt. Adele: Someone like you című számáról van szó. A negyediknél már nem bírtuk nevetés nélkül hagyni.
Hazafelé menet kezdtem érezni, hogy valami nincs rendben. Fájt a torkom, és lázasnak éreztem magamat. Milyen igazam lett. Hazaérve első dolgom a lázmérés volt. 39.2... Hideg zuhany, gyógyszerkoktél, irány az ágy. Sokat nem tudtam aludni, úgy fájt a torkom, hogy nyelni is alig bírtam.
A péntek ennek jegyében telt. Egész nap az ágyat nyomtam, fekete tea, joghurt, hasonlók. Meg persze a gyógyszerek.
Nem bírtam, hogy egész nap a négy fal között keljen lennem, mindenképpen el akartam menni a boltba.
Most kell leszögeznem, hogy az első megérzésekre, mindig hallgatni kell!!!
Amikor kiléptem a lakás ajtaján, éreztem, hogy nem kellene sétára indulnom, de makacskodtam. Hiába erősödött ez az érzés az utca végére érve, elfojtottam magamban. A Colruytig elértem, gyorsan végigmentem, mindent beszereztem, amit akartam, majd beálltam a sorba. Na, ott kezdődött a probléma. Szédülni kezdtem, szűkült a látóterem, sötétedni kezdett minden.
Mire a pénztárhoz értem kicsit összeszedtem magam, de nem lehetett túl meggyőző az alakításom, a pénztáros észrevette, hogy rosszul vagyok. Egy másik pénztáros, aki éppen akkor adta le a munkát karon fogott, az ajtóhoz vezetett és leültetett egy stokira, aztán egy másik pénztáros vizet hozott, meghagyva, hogy legalább három pohárnyit igyak meg, majd egy negyedik dolgozó pár kockacukrot hozott. Megjegyezték, hogy falfehér vagyok. Kicsit összeszedtem magamat, kifizettem a cuccaimat, aztán hazamentem.
Nos, ilyen hangulatban érkezett el a Szenteste. Mire felkeltem, Ádám már nagyban dolgozott a konyhában. Egy keveset sikerült azért besegítenem. Mire megérkeztek a többiek, összekanalaztam magamat, sikerült az egészség álarcát magamra helyeznem.
4 török, 3 lett, 2 magyar, 1 bolgár. Most ez volt a recept. A vacsora hihetetlenül finomra sikeredett. Gulyásleves, ananászos sajtos csirke, rántott husi, sajtos vajas gomba, rizs, káposzta, fekete borsó, káposztás batyu, mézeskalács, kakaós süti, mákos bejgliszerűség, házi Bailey's és forralt bor. Mindenki hozzátett valamit az ünnepi menühöz.
Degeszre ettük magunkat, ahogy az karácsonykor szokás :D.
Éneklés, beszélgetés, a szokásos dolgok. A lettektől személyre szóló képeslapokat kaptunk. És "kicsit" eltérve a hagyományoktól török táncbemutató, és tánctanulás. Jóval éjfél után mindenki elindult a maga heéye felé.
Ma már jobban vagyok, még nem százas a helyzet, de javulgatok. Hogy ne teljen el karácsony Reszkessetek betörők nélkül, ma ezt tűztem műsorra.
És igen, ez nem katasztrófa. Csak karácsony :)